Dzsingisz kán és a sas

Egy reggel a mongol harcos, Dzsingisz kán vadászatra indult az embereivel. Míg társai íjakat és nyilakat vittek, ő csak a kedvenc sasát tartotta a karján, ami jobb és pontosabb volt, mint bármelyik nyílvessző, mert föl tudott szállni az égbe, és a magasból láthatta mindazt, amit az emberi szem nem lát.

De hiába a nagy lelkesedés: a csapat nem talált semmit. Dzsingisz kán csalódottan tért vissza a táborba, és hogy ne társain vezesse le a kudarc felett érzett dühét, inkább elment sétálni.

A vártnál hosszabb időt töltött az erdőben, így hát nagyon elfáradt és megszomjazott. A nyári hőség miatt kiszáradtak a patakok, és sehol sem talált vizet, mígnem-csodák csodája!- végre megpillantott egy vékonyka eret, amely a szemben lévő szikláról csordogált. 

Rögtön letette a sast, elővette kis ezüstkelyhét, amit mindig magánál hordott, beletelt némi időbe, míg teletöltötte, de amikor a szájához emelte, a madár odarepült és kiütötte a kezéből a kelyhet. 

Dzsingisz kán feldühödött, de mégiscsak a kedvenc állata volt, és azt gondolta, talán ő is szomjas. Fölvette a kelyhet a földről, letörölte, és ismét megtöltötte. Amikor már félig tele volt,a sas megint rárepült, és kiöntötte a vizet.

Dzsingisz kán imádta az állatát, de tudta, hogy semmilyen körülmények között nem hagyhatja, hogy bárki is tiszteletlenül viselkedjen vele: mi van ha messziről figyeli valaki, és később elmondja a katonáinak, hogy a nagy hódítót még egy madár is le tudja győzni.

Előhúzta hát az övéből a kardját, majd újra fölvette a kelyhét, hogy megtöltse. Egyik szemét a vízen tartotta, a másikat a sason. Amikor már eléggé tele volt a pohara, a szájához emelte, a madár pedig ismét elindult felé. Dzsingisz kán határozott mozdulattal átdöfte a szívét.

De a vízsugár elállt. A harcos azonban olyan szomjas volt, hogy elindult megkeresni a forrását. Fölmászott a sziklára, és legnagyobb meglepetésére a környék legmérgesebb kígyóját találta benne, döglötten. Ha ivott volna a vízből, már nem is élt volna.

Dzsingisz kán halott sasával a karjában tért vissza a táborba. Aranyból elkészíttette a madár másolatát, és az egyik szárnyára ezt vésette:

"Ha egy barátod olyat tesz, ami nem tetszik, akkor is a barátod marad."

A másik szárnyára pedig ezt íratta:

"Az a tett, amit a harag vezérel, kudarcra van ítélve."

Egy kis futás...

Egyre többször vagyok futók társaságában, abból adódóan, hogy nővérem is hobbyként fut, futóversenyekre jár, és általában én a legtöbb esetben vele vagyok, mint fotós és szurkoló :) Nem, nem kaptam kedvet a futáshoz...bár meg kell, hogy mondjam legutóbb amikor a jó kis futócipőjét felpróbáltam, átfutott a gondolat a fejemen, hogy ebben talán nem is fájna a derekam ;)

Múlt hétvégén viszont egy kis csapattal az Ultrabalatonon találtuk magunkat, 8 futó, két autós kísérő és egy biciklis kísérőkkel egyetemben. Az egyik autós kísérő én voltam természetesen :). 

Meg kell, hogy mondjam, nagy élmény volt. Már az előző nap izgalmas volt, mi értünk leghamarabb oda a helyszínre, felvettük a pólókat és a startcsomagot. Este mikor már megérkeztek a csapatunk tagjai, a panziótól újra átmentünk a Club Aligába, ahol tészta party volt. A hangulat szuper volt, jó volt nézni a csapatokat, akik már izgulnak a másnapi kihívás előtt. 

Voltak egyéni futók, akik a 212 km-t egyedül vagy két részletben, vagy non stop futották. Nem semmi. Amikor már szombaton úton voltunk akkor esett le igazán a futóknak,hogy mire is vállalkoztak. Az időjárás nem kímélte őket, hol szakadt...ömlött az eső, hol száz ágra sütött a nap...Ekkor eszembe jutott, hogy ez az Ultrabalaton olyan lehet a futóknak mint a zarándok út. Ha esik, ha fúj, te mész. Gondolj bele elindul az egyéni futó...fut fut, jön eső, ő fut tovább mert kell, mert idő van, később 40 fok, ő fut, mert futni kell, utána jön az eső újra, de addigra már megtanulja szeretni az esőt...mert miért is ne, az előbb a 40 fok meg túl meleg volt :)) Aztán utána már a meleg sem zavarja, csak fut :)

Szóval mint autós kísérő is sokat láttam, tapasztaltam. Itt fáj, ott fáj, de futottak a lányok, fiúk, mert futni kell, nincs mese. Előkerültek a tapaszok, a banán, az ilyen olyan ital, izgultak, de többnyire olyan időket futottak amit edzéseken ritkán, mert itt hajtotta őket a versenyszellem :) Itt erőre kaptak, mert szuper érzés volt körbe futni a Balatont, meg amúgy is csak úgy futni...

Nekem az északi part még mindig a kedvencem maradt. Most bementünk Pécsely-Dörgicse-Mencshely dombjai közé (bár futva nem semmi szakasz) és csodálatos volt. Mindig csak a 71 -es útról láttuk a táblákat, de most hogy átautóztunk rajtuk, azt kell mondjam, gyönyörű volt. Szeretnék egyszer visszamenni egy jó turára oda :) 

Szóval visszatérve a futókra, nem semmi teljesítmény. Vannak köztük olyanok, akik sétálva kezdték, vagy akik korábban betegek voltak, és a futás lett az életük. Félmaratonokat, maratonokat ... ultrabalatonokat futnak, mert jólesik :) Mert kihívás, mert akarják...a Test és a Lélek együtt :)

Egy kép a mi kis csapatunkról a célba érkezés után. A VaDKörték :)

"Van pár dolog az életben, amit se irányítani, se megváltoztatni nem tudsz, élned kell vele...

...Miénk a döntés, hogy feladjuk vagy folytatjuk tovább." by Nick Vujicic

Ez így van. A döntés a miénk, senki másé. Tavasszal ahogy meghallottuk nővéremmel, hogy Nick Vujicic Magyarországra érkezik, azonnal eldöntöttük, szeretnénk élőben látni, és meghallgatni előadását. Mivel már mindketten olvastuk az első könyvét, ami nagyon inspiráló volt, és nagyon sok erőt, energiát adott egy-két akadály léküzdésénél, sejtettük mi vár ránk.

Így április 20-án már reggel elindultunk Pécsre, és kíváncsian vártuk milyen lesz a délelőttünk. Nick a Nem adom fel alapítvány! szervezésének keretén jött Magyarországra, és Budapesten, Pécsett és Debrecenben tartott előadást. Természetesen a pécsi rendezvény házigazdája Vujity Trvtko volt :)

Az alapítvány csodálatos előadással lépett fel. Szuper volt látni a mozgássérült társainkat, akik nagyon jól érezték magukat, énekeltek, táncoltak, jó kis előadással készültek. Elgondolkodtató volt közülük egy -két lány, akiknek olyan csodálatos hangja volt, hogy a mondva csinált sztárjaink elbújhatnának mellettük!

Nos hamarosan megérkezett a várva várt Nick Vujicic. Nagyon jó érzés volt élőben látni. Persze az interneten már én is megnéztem sok videóját, de így élőben pár méterre előttem...hááát nem volt semmi. Libabőrösök voltunk :)

Nagyon jól prédikált, inspiráló, motiváló, és hihető volt a beszéde. Teljesen visszaadta azt, amit a könyveiben átadott. 

A könyve olvasása során mindig az volt a gondolatom, hogy még nekem van bajom? Még én vagyok elégedetlen, hát nézz rá erre a férfire! Mekkora akaraterő és milyen nagy fokú talpraesettséggel rendelkezik...milyen akadályokat küzdött Ő le...ehhez képest a Te akadályod semmi.

Minden egyes alkalommal ez a gondolat előjött belőlem....

Az előadás üzenete igazán az volt, hogy ne félj az akadályoktól, meg kell küzdened velük. Tőled függ minden, Te döntesz az életedről nem más. A Te gondolataid csakis a tieid, azt nem veszi el senki tőled. Te irányítod az életedet, magadra számíthatsz, rajtad áll, hogy mikor melyik irányba mész...

Szeretettel ajánlom Mindenkinek a könyveit...

Szeretettel élni

A mai angyalkártyám a szeretetről szól: "Csak a szeretetet lásd!" Elgondolkodtató és igaz. Mennyivel másabb, ha szeretettel nézed a dolgokat. Vannak bosszantó dolgok, igen, persze, de minden hozzáállás kérdése.

Nagyon sokat számít, hogy Te hogy állsz a dolgokhoz. Bosszankodhatsz és mérgelődhetsz, de ne tedd sokat, mert nem éri meg. Csak magadnak teszel rosszat. 

Másabb, ha meglátod a szeretetet a dolgokban, előbb utóbb átállnak a gondolatok, és ezzel magadnak teszel jót. Utálkozni, gyűlölködni nem jó dolog. Mindenkinek meg van a maga múltja, élete, sosem tudhatod, miért ilyen a személyisége, vagy miért tesz olyan dolgokat, amit teszt. Majd rájön idővel, hogy nem ez a helyes...vagy ha nem akkor úgy marad. A lényeg, hogy te magaddal foglalkozz. Lásd meg a szeretetet magadban is és másokban is, az életben, és a helyzetekben. 

Sajnos az életünkben vannak szomorú események is amiket nehezen dolgozunk fel. Elveszítünk szeretteinket és kissé összeroskadunk, és érezzük hiányát. Nehéz megszokni, hogy nincs itt, nyúlsz a telefon után, hogy felhívd és rájössz, hogy ő már nem válaszol...szomorú érzés ez mindannyiunknak. Akárhogy is tudjuk és érezzük, hogy most már fentről figyeli az életünket, akkor is érezzük mindennapi hiányát. Szeretettel gondolunk rá, és szeretettel gondolunk vissza a régi emlékekre...de eltart egy darabig, amíg feldolgozzuk hiányát. Sok idő, nem egy két nap. 

Mondják, hogy néha úgy van, hogy egy ember távozik, egy másik jön. Igen, ez így van sok esetben...ez az Élet. Az emberek jönnek mennek, vannak akik maradnak egy darabig...

A lényeg, hogy lássuk meg a szeretetet embertársainkban és magunkban is, mert ott van az, csak sajnos egyéb körülmények nem engedik néha látszani :)

Búcsú...

 

Világító ősz haját, már nem fújja szél, mostmár örökre nyugovóra tért.

Nem hallhatjuk a hangját, mostmár fentről figyel ránk.

Süteményei örökre megmaradnak bennünk,

milyen jó is volt csemegézgetni belőlük.

Mégha fél lábon is, de mindent megsütött,

hogy ezzel meg legyen a kis örömünk.

Dédunokáit imádta, szerette,

sokszor mondogatta, már csak ő miattuk ilyen eleven.

85 évesen elköszönt az Élettől,

lelke mostmár másként tündököl.

Drága Mamus! Tudd, hogy nagyon szeretünk,

S Téged mi már sosem feledünk.

Érezzük fentről a tekinteted,

hogy életünket továbbra is fentről figyeled.

Lélekben itt vagy mellettünk,

Rezgéseidet továbbra is érezzük.

Mostmár nem fáj Neked,

A fájdalmat most már mi érezzük.

Nyugodj békében, pihenj nagyot!

Emléked bennünk örökre élni fog!